1989-ben indítottam útjára a Pauker Nyomdát, ami mára Magyarország egyik vezető íves ofszet nyomdájává nőtte ki magát.
Azóta nem csak létszámunk gyarapodott, gépparkunk is jelentős innováción ment át: ma már a legkorszerűbb Duplo, Heidelberg és Horizon gépekkel dolgozunk, 2016 nyarán pedig sikerült megdupláznunk a kapacitásunkat egy közel 3 millió eurós beruházásnak köszönhetően: az Európában elérhető legmodernebb ofszet nyomógép, a Heidelberg Speedmaster XL 106-8-P segítségével napi nyomáskapacitásunk a korábbi duplájára nőtt. Naponta 8 millió A4-es oldal nyomására vagyunk képesek. Fő profilunk az egymenetes 4+4 színes nyomtatás, míg főbb tevékenységünk a katalógusok, prospektusok, éves jelentések, reklám- és marketing anyagok, szórólapok, folyóiratok, havi- és hetilapok, negyedéves újságok, periodikák, és könyvek nyomtatása köré rendeződött. Minket az adott szó kötelez, és a nevünkhöz társított minőség.
Bár a gyakorlati munka nem az én feladatom, inkább az üzletet szervezem, ahhoz még mindig ragaszkodom, hogy minden új munkavállalót én vegyek fel. Hiszem, hogy ha partnerként kezeljük a munkatársakat, őket is érdekeltté tesszük a sikerünkben, az nem csak a Paukernek, de nekik is sikerélményt ad. Biztosítjuk számukra szakmai ismereteik bővítését, a nyelvtanulást, valamint az olyan méltán híres nemzetközi konferenciákon való részvételt, mint a DRUPA. Ezt a maximalizmust és lojalitást üzleti partnereink is elvárhatják tőlünk: nálunk az egyik legfontosabb alapelv a korrekt, adott szón alapuló üzleti magatartás, hiszen minden ügyfelünkkel hosszú távú együttműködésre törekszünk.
Büszke vagyok rá, hogy lassan három évtized távlatából nézve, a Pauker Nyomda neve egybeforrt a minőség, a megbízhatóság és a korrekt, hosszú távú üzleti kapcsolatok fogalmával.
Addig is, amíg személyesen nem tudja megtekinteni a Pauker Nyomdát, kérjük, hogy nézze meg bemutatkozó videónkat, amit az alábbi linken érhet el!
Tekintse meg bemutatkozó videónkat!
Vértes Gábor
alapító-tulajdonos,
a Pauker Nyomda ügyvezető igazgatója
Cégfilozófia
100 éves hagyományunk, közel 30 éves múltunk kötelez minket arra, hogy minden területen felelősséggel végezzük munkánkat, hiszen felelősségi körünk nem áll meg a nyomda falain belül: nem csupán munkatársaink, de minden üzleti partnerünk bízhat adott szavunkban.
Ügyfeleink mindenben számíthatnak ránk: bármilyen kérdésre, felmerülő igényre megtaláljuk a megoldást, miközben biztosítjuk a Pauker Nyomdát jellemző minőséget és megbízhatóságot. Kollégáink az ajánlatkérés leadásától kezdve az Ön rendelkezésére állnak: a tökéletes, egyben költséghatékony nyomat előállításához biztosítjuk a legmegfelelőbb gyártási technológiát és a lehető legkedvezőbb ajánlatot, miközben a technika és szaktudásunk adta lehetőségekkel változatos, egyedi kivitelezést kínálunk – mindezt személyes kapcsolattartóján keresztül, kényelmesen.
Egyetlen nyomda sem nyújthat folyamatosan magas minőséget elvárásainak megfelelő beszállítók és üzleti partnerek nélkül. Éppen ezért, ahogy az ügyfeleinkkel, úgy alvállalkozóinkkal is hosszú távú együttműködésre törekszünk, nekik is megadunk minden segítséget – akár azzal, hogy telephelyünkön belül biztosítunk számukra helyet. Ebben rejlik a Pauker Nyomda erőssége: cégünk telephelyén belül az összes nyomdai részfeladat elvégezhető, az előkészítéstől kezdve, a nyomtatáson át az olyan utómunkálatokig, mint a kötészet, fóliázás, lakkozás. Ezzel az egyedülálló lehetőséggel a szállítási és kommunikációs költség is jelentősen csökkenthető.
Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy munkatársaink felkészültsége, hozzáértése nélkül nem tudnánk megfelelni a Pauker Nyomdával szemben támasztott igényeknek. Emiatt biztosítjuk számukra a folyamatos fejlődési lehetőséget, a nyelvtanulást, valamint az olyan szakmai kiállításokon való részvételt, mint a DRUPA. Büszkék vagyunk rá, hogy munkatársaink mintegy 50%-a már több mint 5 éve, 25%-a több mint 10 éve, 12%-uk pedig több mint 15 éve gyarapítja a Pauker család csapatát.
Nálunk az ember az érték.
Küldetésünk
Magyarország egyik vezető íves ofszet nyomdájaként küldetésünknek tartjuk, hogy a nyomdai munkálatok terén folyamatosan a legmagasabb szinten teljesítsünk, és ne csak lépést tartsunk a legújabb trendekkel, de élen járjunk ezek alkalmazásában. Folyamatosan keressük-kutatjuk a legújabb technológiákat-alapanyagokat annak érdekében, hogy ügyfeleink elégedettsége a nyomat tökéletességével vetekedjen. A lehető legjobb ügyfélélmény nyújtására törekszünk, hiszen megrendelőink maximális elégedettsége az, ami tovább öregbíti a Pauker Nyomda hírnevét.
Természetesen a jövőt is szem előtt tartjuk. Jövőképünk szerves részét képezi tenni annak érdekében, hogy a nyomdaipar számára elhivatott, magasan kvalifikált szakembereket neveljünk ki. Ezért csatlakoztunk a Nyomda- és Papíripari Szövetség kezdeményezéséhez, a „Print a TE jövőd!” kampányhoz.
E program célja az, hogy már általános iskolás kortól kezdve felhívja a gyerekek figyelmét a nyomdaiparra, mint lehetséges pályaválasztási irányra – mindezt interaktív iskola- és nyomdalátogatások keretén belül, ahol ismertetjük a gyerekek előtt álló lehetőségeket a nyomdaiparban.
Küldetésünknek tekintjük továbbá, hogy leszámoljunk a print, illetve a nyomtatott termékek halálát jósoló híresztelésekkel. Bár a digitális fejlődés és az online felületek térhódítása rendkívüli lehetőségeket adott a világnak, ez korántsem jelenti a print technológia végét.
Például a Nielsen 11 év alatt, 450 márka mintegy 1400 kampányát vizsgálva vonta le azt a következtetést, hogy a nyomtatott formában – mondjuk magazinban – megjelent hirdetésekre 34%-al több bevétel jutott, mint az online térben elhelyezett reklámokra. A Hubspot és az Adblock Plus tanulmánya szerint, a fogyasztók is inkább a printhirdetéseket preferálják, azokat tartják a legkevésbé zavarónak a többi közül. Az online térben túlságosan nagy a digitális zaj, ami elvonja a leendő ügyfél figyelmét a hirdetésről, a virtuális világban túl nagy a konkurencia. Ezzel szemben egy magazinban látott hirdetés jobban megragadja a figyelmet, hiszen nincsen más zavaró körülmény, ami elvonná a fogyasztót a hirdetéstől. Számos felmérés tanúsítja, hogy a nyomtatott formában látott hirdetéseket sokkal tovább kísérik figyelemmel, mint online.
De ha már itt tartunk, a magazinvásárlási tendencia is biztató jeleket mutat: pl. az Amerikai Magazinszövetség felmérése szerint 2015-ről 2016-ra 6,2%-al nőtt a magazinvásárlások száma az Egyesült Államokban, ráadásul ezek még nagyobb tömegeket is érnek el, mint a TV-műsorok.
Beszélhetünk még a marketing egyik legnagyobb csodafegyveréről, a DM-levélről is, ami napjainkban újra virágkorát éli. Felnőtt egy olyan generáció, amelyiknek újdonságot jelent, ha névre szóló postai küldeménye érkezik – és nem emailben vagy Facebook hirdetésben próbálják meg vásárlásra ösztönözni. Felmérések bizonyítják, hogy a DM levelek személyessé tétele miatt eljut a célcsoporthoz az üzenet, az pedig – ha jól van megfogalmazva és igényes a kivitelezése -, vásárlásra ösztönzi a fogyasztót.
Bármire legyen szüksége, mi segítünk Önnek, hogy a nyomdai kivitelezés végén, tökéletes végterméket tartson a kezében!
Társadalmi felelősségvállalásunk
Környezettudatos nyomdaként nagy hangsúlyt fektetünk a környezetvédelmi előírásokra, valamint papírfelhasználásunk kapcsán, a fák megóvására. Emiatt szerezte meg a Pauker Nyomda az FSC tanúsítványt, ami garanciát jelent arra, hogy az FSC logóval ellátott termékek alapanyaga:
- felelős erdőgazdálkodás mellett került előállításra (vagyis egy kivágott fa helyett kettőt ültettek, és a kitermelt fát kifejezetten ezzel a céllal ültették),
- az alapanyag nem származik illegálisan kitermelt fából, illetve olyan védettségű erdőből, amelynek értékeit az erdőgazdálkodás veszélyeztetné,
- a felhasznált papír nem származik genetikailag módosított ültetvényről. FSC-logóval ellátott termékeivel Ön is jelezheti üzleti partnereinek, hogy fontosnak tartja a környezettudatosságot!
A környezetvédelem mellett az olvasás és így a könyvek népszerűsítésére is nagy hangsúlyt fektetünk, nyomdaként nem is tehetnénk másként. Ennek jegyében, 2016-ban hagyományteremtő jelleggel indítottuk útjára gyerekkönyv-gyűjtő programunkat, melynek során gyakorlatilag 0-18 éves korig bezárólag gyűjtöttünk mesekönyveket, ifjúsági regényeket, regényeket, kifestő könyveket, verses könyveket, gyakorló- és foglalkoztató füzeteket, képes könyveket, tankönyveket hátrányos helyzetű gyerekek számára. Magánszemélyek, cégek, kiadók egyaránt kezdeményezésünk mellé álltak, végül több mint 6.000 kötetet sikerült összegyűjtenünk az Ökumenikus Segélyszervezet által fenntartott, családok átmeneti otthonaiban élő gyerekek számára. A könyvátadással egybekötött nyomdalátogatásról és sajtótájékoztatóról képeket alább láthat.